Élelmiszer csak a kertből

Korábban elhittem azt, hogy nem lehetséges a teljes élelmiszer-önellátás, pedig akkor 7000nm-es területen laktunk. Aláírom, a homok nem a legjobb termőtalaj, de a végére már kezdtük kapiskálni, hogyan is  javíthatunk rajta.  Azért hittem el, hogy képtelenség megtermelni a szükségleteinket, mert az az étel-paletta, amit megszoktam, nem volt előállítható ilyen körülmények között. Akkor még meg se fordult  fejemben, hogy a szokásaimon kellene változtassak. Sok-sok utazás, még több olvasás vezetett el oda, hogy lehet más táplálékon is élni… méghozzá meglehetősen egészségesen.

Mond az nektek valamit, hogy “Kék zóna”? Dan Buettner kutatássorozatának fókuszában álltak a Föld azon részei, ahol az emberek nagy része megéri és túlhaladja a száz éves kort. Ezt nevezte a National Geographic először “Kék zónának”.  Vizsgálták mindenféle szokásaikat a táplálkozástól elkezdve a testmozgásukon át a szociális kapcsolataikig.  Nem akarok belemenni a részletekbe, de a lényeg, hogy az elején azt hittem, köze van az éghajlatukhoz, a tengerhez való közelségükhöz a hosszú életüknek (az öt hely közül négy sziget). De végül egy TED-es előadásban egy résztvevő kutató rávilágított számomra, hogy nem a tengeri herkentyűk fogyasztása és nem is a napsütéses órák számában van a  szignifikáns különbség, hanem abban, hogy ezek a helyek nehezen megközelíthetőek járművel. Konkrétan Icariát a görög szigetet említette, ahová hajó képtelen kikötni. Az  egyetlen pont a “kék zóna” térképen, ami nem sziget, ott hetednapi adventisták élnek, tehát a közösség ott is meglehetősen zárt. A lényeg pedig, hogy ezeken a helyeken csak azt eszik, amit maguknak megtermelnek.

Megvallom, az én szellemi lényemet eléggé riasztotta, hogy 6-8 hónapon keresztül kapával a kezemben hadonásszak, amíg a világ világ… De persze mindenre van megoldás, valamire több is. Említettem már korábban az Anasztázia című könyvsorozathoz való kettős viszonyomat. Magát a sztorit alapvetően baromságnak tartom, de ami a könyvbe foglaltatik, bárki is írta, biztosan bölcs ember volt. Nagyon bölcs. Több éves agyalásaim eredménye köszön néha vissza a könyv lapjain, és nem is egy témakörben. Hajlok rá, hogy bízzak abban, amit ír. A legutóbbi rácsodálkozásomat le is írom, mert olyan ütős volt, hogy még most is kong a fejem tőle. Aki olvasta tudja, aki nem, annak megemlítem, hogy Anasztázia nagyra tartja a cédrust mint fát. Csodálatos gyógyító erőt tulajdonít neki.  Én nagyvonalúan átsiklottam efölött a marketingfogásnak tűnő rész fölött (de azért ültettem egy cédrust a magyarországi tanyánkra is 😉 ) Most egyik könyvben, amibe beleolvastam (Wohlleben: A fák titkos élete) azt írta a szerző, hogy

Borisz Petrovics Tokin leningrádi biológus már 1956-ban leírta a következőt: ha egy csepp vízhez, amely protozoonokat, állati egysejtűeket tartalmaz, hozzáadjuk a luc- vagy erdeifenyő szétdörzsölt tűjének egy cseppjét, akkor ezek az élőlények kevesebb, mint egy perc alatt elpusztulnak. Ugyanebben az írásában Tokin arról is beszámol, hogy a fiatal fenyőerdőkben a tűkből kiáramló fitocidok révén a levegő szinte teljesen csíramentes.

Hát itt van a nyitja a cédrus csodájának?! Ez sem egy kamu a könyvben? Lehet, hogy csak a fejlettségi szintem akadályozza, hogy maradéktalanul elfogadjam, ami ott le van írva. Én már csak ilyen szkeptikus vagyok. Ami azonban mégis figyelemre méltó számomra, az az egy hektáros öröklét elmélet. Eleinte egyébként ezen is hümmögtem, de ha azt nézem, mi van és nem azt, hogy mi nincs, ha kombinálom egy kis böjttel és a hosszú életet megalapozó kalóriamegszorítással, akkor mégiscsak lehetségesnek ítélem. Anasztázia 300 évelőről ír, amit az 1 ha-ra ha betelepít az ember, ellát egy családot. Most, hogy beleástam magam a permakultúrás szakirodalomba, tényleg nem tűnik ördögtől valónak az elmélet. Van, aki 100 nm-ről ellátja saját magát. Amiről viszont le kell mondani, az a gabona (mondjuk egy paleo hívőnek ez nem nagy sokk) Talán a kukorica az, ami elfér egy házikerben is, de épp csak egy pár ebédnyi mennyiség. Elhűltem pl. azon, hogy van olyan almafajta (Húsvéti rozmaring), ami júniusig! eláll a pincében. Volt szerencsém a szomszéd jóvoltából enni is egy pár szemet. Tényleg elállt. Eleinte hitetlenkedve olvastam a botrányos böjtölős hősömről Bicsérdy Béláról, aki nyersevést javasolt. Ezzel nincs semmi gond, sokan hívei ennek, csakhogy ő erdélyi volt. Itt élt. Tehát itt kellett megvalósítsa a nyersevést még a kamionok előtti korszakban. Gondolom, nem banánon élt télen. Na, nem, még nem tartok a nyersevésnél, pusztán a lehetőségeket méregetem. Szezonális táplálozásban gondolkodok. Nyáron, ősszel zöldség, gyümölcs, gomba esetleg némi csiga, hal,  télen és tavasszal zöldön nevelt nyúl-, libahús, dió, mogyoró,  sütőtök, szárazbab, káposztafélék, cékla, répa, paszternák, feketegyökér, csicsóka, némi befőtt, méz, na meg a húsvéti rozmaring és társai. Nem tűnik egy éhhalálnak. Persze nem 5 gyerekkel, ezt belátom, legalábbis ekkora távlatokat nem tud még bejárni a képzeletem…

Mindezek után célul tűztem ki, hogy ősztől célirányosan, permakultúrás elveknek megfelelően telepítem az évelőket, kombinálom a veteményessel és reményeim szerint 5 év múlva már csak azt eszem, amit ez a 2500 nm-es kert ad. ( A többiek a családból eldönthetik, ki mihez tartja magát, nyilván az aprónépnek egy kis rizs, és zabpehely be fog figyelni, és természetesen a tervezett nagyobb földdarab megműveléséhez szükségem lesz a házépítés után felszabaduló szorgos kezekre is. )  Reálisnak tűnik hogy egy intenzív mélymulcsos permakultúrás kert kevesebb területről is képes lesz kitermelni nekem a megfelelő mennyiséget. Persze az első években nagy lesz a behozatal mondjuk szalmából, de Gyulai Iván szerint ez 15 évnél nem tart tovább. Nos, minket idén az a szerencse (inkább csoda!) ért, hogy közvetlen a szomszédból köbméterszám hordhatjuk az 5-6 éves érett komposztot. Azt hiszem, 10 évet nyerünk ezzel Gyulai elméletét alapul véve. Persze nem tapasztalatban… 🙂

Angol nyelvű erdőkertes Fb csoportokban arról regélnek, hogy az évelők mennyivel gazdaságosabbak, mint a veteményes. Mivel hosszú évekre tervezik az életet, nagy energiát fektetnek az immunrendszerük karbantartásába, ugyanezen okból nem szipolyozzák ki a talaj energiáit, akklimatizálódnak az adott helyhez és mintegy szimbiotikus közösséget alkotnak a kert többi évelőjével, ráadásul nincs is annyi munka vele, mint az egynyári növényekkel. Máris dolgozom az ügyön, ha egyelőre inkább csak elméleti síkon is. Tanulmányozom az oltást és egyéb növényszaporítási módszereket (milyen érdekes, hogy az egyetemen is felvettem egy kétféléves tárgyat: A növényszaporítás elmélete és gyakorlata címmel, pedig akkor még fogalmam sem volt a távlati céljaimról… Most viszont nagyon hasznosnak ígérkezik az ott – a Füvészkerben – szerzett tudás. ) Nevelem a magoncaimat, vadalma, mirabolán csemetéket, hogy alanyai lehessenek az innen-onnan összeszedegetett vesszőcskéimnek. Megint nagy szerencsém, hogy a kertszomszéd nagy mágus ebből a szempontból, mert olyan fa nem él itt meg, ami neki nincs. Szakértelmét és vesszőcskéit szívesen meg is osztja. Mintha a SORS is a segítségemre akarna sietni az álmaim megvalósításában… Hálás vagyok és elszánt.

Természetesen rendszeres tudósítást tervezek egy kis szakmai maszlaggal keverve. Elszomorodva látom, hogy a magyar nyelvű kertészeti portálokon egymást kopizzák a “szerzők”, nagy ritkán lehet értékes, használható anyagra bukkanni, nagy részük mendemondán alapszik, aminek semmilyen tudományos alapja nincs, és kipróbálva sajnos beigazolódik a gyanú, hogy kitaláció az egész. Ilyen hoax a saláta földibolha riasztó hatása… nálam a salátákon pihennek a tartlórépából jóllakott földibolhák 🙁 Mostanság kicsit beleláttam, hogy milyen tré az internetes szakirodalom, és hogy hogyan működik ez a “pletyka” hatás az interneten, úgyhogy kénytelen voltam kezembe venni a dolgokat bizonyos témaköröket tekintve, Remélem, Nektek is hasznotokra lesz, amit tanulok! 🙂

*A fotók is a kertemből valók  🙂

2 Comments on “Élelmiszer csak a kertből”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük