Szabadságom

Az amerikai lifecoach reklámokban arról beszélnek, hogy ahhoz, hogy megtaláld az életcélodat, meg kell határoznod az értéket, ami mentén élni szeretnél, és ez az érték segít rámutatni a célodra.

Az én legfőbb értékem, amiért gyerekkorom óta küzdök, az a szabadság. Ezt nemrégiben fogalmaztam meg ilyen tisztán, de valójában öntudatlanul is ezen az úton haladtam, tehát nem volt egy sorsfordító felismerés. Rájöttem, hogy az, hogy én mit értek szabadság alatt, az nem annyira egyértelmű az embereknek. Az a szabadság, amiről én beszélek, elsősorban szellemi szabadság, aminek nincs köze ahhoz, hogy munkába járok-e vagy sem, mert ha az a munkába járás az én felelős döntésem, akkor semmilyen csorba nem esett a szabadságomon. A szabadságomon akkor esik csorba, ha utálom a munkámat, de elhiszem, hogy bajba kerülnék, ha otthagynám. Semmi nem nagyobb baj, mint hogy rosszul érzem magam.

A szabadság számomra függetlenség az emberektől, anyagiaktól, és mindenféle körülménytől.

Függetlenség az emberektől

Hogyan lehetek független az emberektől? Úgy, hogy nem teszem őket felelőssé semmiért. Ahogyan például korábban kifejtettem a véleményem, nem csúszok szét azon, hogy átvernek. Olyan dolog nem lehet fontos számomra, ami valaki máson múlik, amit én nem tudok megvalósítani.  Például nekem nem lehet fontos az, hogy felhívjanak, és megkérdezzék, mi újság velem.   Az nem az én felelősségem, az én hatósugaramon kívül esik. Ha nekem fontos, hogy beszéljünk, felhívom én, de azt, hogy a másik érdeklődjön, azt el kell engedni. A saját lelki békém érdekében. Nem lehet fontos számomra, hogy a gyerekeim részt vegyenek a házimunkában. Huh, tudom, ez egy kicsit erős, de ha én egy higgadt ember akarok lenni, akkor még az előtt el kell engednem, mielőtt kiderül, hogy mindent én csinálok. Ezen a ponton egyébként nagyon sokat töprengtem, szinte Excel táblázatba szedtem a pro- és kontra érveket, de végül tényleg arra jutottam, hogy ez az egész életstílus az én agyszüleményem. (Nem feltétlen a jelenlegi nomád helyzetre gondolok.) OK, hogy jó mindenkinek, de mégiscsak én döntöttem, én találtam ki. Ha ugyanazt a szabadságot meg akarom adni a gyerekeimnek, amit én magam elvárok, akkor a saját agyszüleményemet – legyen az bármilyen előnyös rájuk nézve – nekem kell megvalósítanom. (Érdekes egyébként, hogy mivel nem érzik a kényszert, rengeteget segítenek teljesen önszántukból). Nem lehet fontos számomra, hogy a férjem építsen egy melegágyat. Megmaradok a saját adottságaim, a saját kereteim között, és abból a helyzetből hozom ki a maximumot. Talán egy nap eljön, hogy kapok egy melegágyat. De az ajándék lesz és nem egy “na végre éppen ideje volt”. Soha nem azért segítek és nem azért adok, hogy valaki leköteleződjön nekem. És SOHA nem kérek segítséget, mert a “visszasegítés” réme elveszi a szabadságomat. Akkor már nem én döntök, hanem a tartozás. “Adósrabszolga” leszek.  MINDENT, amire tényleg szükségem van, meg tudom oldani egyedül. Persze, ha felajánlják a segítséget, akkor szívesen elfogadom, de külön gyakoroltam, hogy “Ha adta, az ő dolga, hogy miért. Ha nem mondja előre, mit vár érte, én nem tartozok semmivel.”. Ez több éves rossz tapasztalat tanulsága volt, amikor adtak és adtak és adtak, és nem tudtam mire vélni, csak kapkodtam a fejem, aztán egyszer csak közölték, hogy a fél életem kellene nekik cserébe. Azon a ponton, amikor nyomasztott a tartozás, és sajnáltam az életem, azon a ponton jutottam el oda, hogy a szívességgel engem többé nem lehet rabláncra verni. Az zsarolás. Ha azt mondták, hogy “szívesen”, akkor az ő bajuk, ha nem úgy gondolták.

Függetlenség az anyagiaktól

Az anyagi függetlenség nem az, hogy bármikor bármit megvehetek, hanem az, ha nem izgat, hogy nem tudom megvenni. Tavaly bele voltam betegedve, hogy nem folytathatom azt a táplálkozást, amit már évek óta folytatok, mert – mivel az egész család becsatlakozott – nem bírjuk anyagilag. A hitem, a meggyőződésem ellen való volt, de éreztem, hogy a szabadsági fokom egy újabb lépcsőjéhez érkeztem. Vagy  megoldom magamban, hogy ez a “függésem” is elmúljon, vagy nem lépek fel egy magasabb szintre. Erről szóltak a tél folyamán végzett tudományos kutatásaim lelki és testi szempontokat is figyelembe véve. És érdekes, ahogy nyitottam más alternatívák felé, úgy bővült a tudásom, árnyalódott a kép és végül rájöttem, hogy nem múlhat ezen semmi. Ha ezen múlik a hosszú életem, akkor a fene megette az egészet. Elhatároztam, hogy fejben dől el. Egyből kaptam is az “égi” útmutatást és kirajzolódott a fejemben egy étrend, ami az adott keretekből hozza ki a legjobbat. Ha bármennyi pénzem lenne, nem így csinálnám, de nem is adna ekkora örömet, mint így, hogy tudom, egy újabb függéstől szabadultam. Újra elengedtem valamit, ami pusztán egy mondvacsinált szükséglet volt. Szabadabbnak érzem magam.  De így voltam a fürdőszobával és a folyóvízzel is. Végigvitt egy alagúton, ahol egy ponton elágazáshoz érkeztem. Ragaszkodok tovább a fürdőkádhoz, kesergek, hogy nincs, ádázul pocsékolom az életenergiámat, hogy erőltetem a lehetetlent, vagy a másik út az volt, hogy kihozom e helyzetből a legjobbat, hozzászokok a patakvíz hőmérsékletéhez, vagy minden este tüzet rakok,  hogy a kényelmes seggemre legyen melegvíz. Ez utóbbi út  kivezetett a frusztrációmból, az alagútból, ami korlátozta a szabadságom. Most már nem érdekel, hogy nincs fürdő. Megoldom. Iszonyat nagy tunningot ad az önbizalmamnak, hogy MEGOLDOM. Egyedül. Belül. És persze így van ez az összes tárggyal, amiről első körön azt hiszem, hogy kell, aztán ha más szempontból és jobban végiggondolom, rájövök, hogy csak energiát visz el. Energiát visz el az utána való lehetetlen sóvárgás, vagy ha már van, akkor energiát visz el a fenntartása, a birtoklása, a felelősség, ami a léte miatt nyomja a vállam. A kevesebb több. Kifejtve ez a mondat számomra azt jelenti, a kevesebb ragaszkodás több energiát jelent, amit sokkal élvezetesebb és hasznosabb dolgokra tudok fordítani.

Függetlenség a körülményektől

Mindig van min dolgozni. Egyre könnyebb, de azért mindig akad valami, amin még csiszolhatok. Ami zavar, azzal dolgom van. Ebből indulok ki. Végső célom a totális szabadság, ami alatt azt értem, hogy a belső lelki békémből semmilyen dolog nem lesz képes kibillenteni. Mi zavar? Például a hideg. Utálom a hideget, ezért utálom a telet és eddig lehangoltan indultam neki a télnek. Ezzel kell valamit kezdenem. Megvizsgáltam, mi a fő oka ennek az irtózásnak. Az, hogy a pokolban érzem magam, amikor a testem nem a “megfelelő” környezeti hőmérsékletben kell melegítse magát. OK, mit lehet ez ellen tenni. Nagyon sok hasznos praktikát találtam, amik segítik a barna zsírszövet vastagodását és az erek izmainak tónusát javítják annak érdekében, hogy külső hőmérséklettől függetlenül a test képes legyen nagyobb erőfeszítés nélkül produkálni a 37 fokot. Hogy ezzel a metaforával éljek valahogy így képzelem a lelki békém stabilitását is. Mint ahogy nem billen ki a testem a normál hőmérsékletéből, legyen odakint bármilyen hőfok, úgy nem billen ki a mentális egyensúlyom semmilyen külső hatástól, mert a képzeletbeli zsírszövet és a képzeletbeli izmok – ami valójában egy program az agyban – kezelik a helyzetet, mielőtt az bármi kellemetlenséget okozna nekem. Ahogy haladok a zavaró dolgok listájával, úgy megy egyre könnyebben és könnyebben az, hogy megoldást találjak és minden listaelem kihúzásánál egyre szabadabbnak és szabadabbnak érzem magam.

Ha még nem is megy egy-egy dolog tökéletesen, de látom, hogy csak egy kis gyakorlás választ el attól, hogy a zavaró dolgok listája megfogyatkozzon. Persze gondolom, a lista folyamtosan bővül és sosem érek a végére, de ezért lesz hosszú életem, mert mindig hiszem, hogy van vége, amit el kell érjek.  Ezt értem szabadság alatt, és erre vágyom,amióta az eszemet tudom. Érdekes az a megfigyelésem egyébként, hogy amit így elengedek, mert nem zavar többé a hiánya, azt rövid időn belül megkapom és már abban a boldog tudatban tudom fogadni, hogy jó, hogy van, de meg tudnám oldani nélküle is.   Nesze nektek  lifecoachok! Tőletek is független vagyok 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük