Az a hibás, akit átvernek és nem az, aki átver

A hónapom nagy megállapítása ez a mondat. Két dolog indukálta. Az egyik az, hogy úgy tűnik, a székelyek között arányaiban sokkal több a “dörzsölt” ember, mint odahaza. Nyilván tisztelet a kivételnek és a többi bla-bla – véletlen se gondolom, hogy mindenki ilyen, sőt itt találkoztam a legnagylelkűbbekkel is – de odahaza ilyen sűrűn nem vertek át, mint itt. Rendszeres, hogy minőségi áru áráért valami használhatatlan vackot kapok és az is, hogy mindenen dupla pénzt akarnak keresni. Jól nem járhatok. Még a szívességekből is hasznot hajtanak. Az a szavuk pedig, hogy “visszasegítés” kiveri a biztosítékot. Úgy gondolom, hogy azért veszem észre olyan élesen ezeket a dolgokat, mert odahaza Magyarországon nem egészen így működnek (végre valami jó pont az otthoni szokások számláján 🙂 ). No hát ez volt az egyik, amin becsületes, őszinte lelkem nem tudta túltenni magát.

A másik, hogy húsvét óta vizsgálgatom ezt az ego elvesztése dolgot. (Szerintem Jézus halálának jelentősége,  az egojának halála, de vallási témákba nem szeretnék belemenni.) Az ego, vagy ahogy a pszichológusok azonosítani próbálják: a felettes én, egy evolúciósan hasznos dolog volt, azonban mára csak bajt okoz a modern embernek. De tényleg? Sokszor elgondolom, hogy milyen lenne ego nélkül az élet. Minden kis aspektusát végigjátszom, és míg a saját kis becsületes szándékaim között maradok, addig tényleg csak hátrányát látom annak, hogy van egy berögzült identitásom, amihez ragaszkodok. De vajon ha elengedem a becsületességet, amit – ha jobban belegondolunk – eddig az identitástudatom akadályozott, –  az is előnyös lesz? Ugye most pontosan azért ragaszkodok önmagam előtt is ahhoz, hogy őszinte legyek, mert “én ilyen vagyok”. De mi van akkor, ha én semmilyen nem vagyok, csak vannak tetteim, amiket nem lehet minősíteni, mert nincs jó és rossz? Onnantól kezdve miért lennék becsületes? Azt értem, hogy egy élő közösségben miért előnyös az altruizmus, de a városban, a mai személytelen körülmények között miért lenne nekem hasznomra, hogy nem a saját érdekeimet nézem? Sajnos valóban arra jutok, hogy semmiért. Szép és jó,  emberséges ideológiák ide vagy oda, úgy tűnik nincs értelme önfeláldozónak lenni. Ezen a ponton jegeltem a témát. Vad és bizarr megállapításnak tartottam, hogy a becsületesség nem más, mint egy tanult program az agyban, amit – mint ahogy egyes népcsoportoknál meg is figyelhető, akár ellenkezőképpen is meg lehet írni.

A téma nem zárult le bennem, vártam a következő gondolatmorzsát, amin lehet rágódni. Meg is érkezett hamar egy virág képében. Van egy olyan orchideafajta ( Ophrys apifera ), ami odacsalogatja a beporzásához szükséges hártyásszárnyú rovar hímjét nőstényének tökéletes másolatával. Értsd: úgy néz ki, olyan a tapintása és még a feromonokat is imitálja a virág. És persze ez egy csali, a hím “légy” odaszáll a párzás reményében, a virág bezárja a szirmát és egy éjszakára fogva tartja a legyet. Reggel elengedi, és pórul járt barátunk nem kap ezért semmit. Hmmm. Ez elgondolkodtatott. Íme a példa arra, hogy az ilyen magatartás nem a természet törvényei ellen való. Vagy ott van a kakukk. Ő se fizet a bébiszittelésért… ÁTVERI a szegény madarat, aki aztán akaratán kívül fecséreli az energiáit egy másik állat utódainak a felnevelésére. Miért maradhat mégis fenn a kakukk, az orchidea? Miért nem sújt le rájuk Isten kegyetlen büntetése, ha ez a magatartás a természet törvényei ellen való? Ha ez a magatartás – ahogy a keresztények nevezik – bűn? Arra kellett jussak, hogy nem bűn. Szembe kellett nézzek vele, hogy az egyéni érdekek az elsők a természetben, így az embernél is ez a normális. Az önzetlenség nem létezik. Aki mást állít, nem látja a mélységeit, nem látja azt, hogy a végső ok, mindig önmagához vezet vissza. (Pl. “önzetlenül” segítek név nélkül egy koldusnak. Esélye nincs, hogy viszonozza, mert nem is tudja kinek. Mit nyerek én ezzel? Nos, az egomat, az “én jóságos és segítőkész vagyok” identitásomat táplálom vele. Naná, hogy kifizetődő.  Vagy ha netán még látom is a másik arcán az örömöt. Az olyan, mint egy alkotás, amiről büszkén állapíthatom meg  magamban, hogy “én alkottam ezt a mosolyt“. Hol van itt önzetlenség? Legalábbis az én olvasatomban ez nem önzetlenség, mert van nyereségem és igen, ezt a saját nyereségemért csinálom, még ha ez másnak úgy is tűnik, hogy önzetlen. ) Akkor ha nincs ego, nincs “önzetlenség” sem. Kétségbeesetten keresem a választ arra, miért legyen valaki becsületes. Azért keresem, mert nekem ez a berögzült mintám és azt akarom, hogy valami alátámassza, hogy ez így jó. De nem találok. Popper sem talált, amikor egyik előadásában ezt a kérdést járta körül.

Mindezek után pedig be kellett lássam, hogy ha az átverés belefér a Természet Törvényeibe, akkor az belefér az ember törvényeibe is (itt most nem jogról beszélek). És ha belefér, akkor egyes egyedül az a hibás, aki pórul jár, aki hagyja, hogy átverjék, aki naivan hisz, mert HINNI AKAR, mert úgy KÉNYELMES. És minden csak akkor fog megváltozni, csak akkor csökken a szélhámosok száma, ha csökken az ostoba, átverhető emberek száma is. Csak akkor pusztul ki a kakukk, amikor a madarak okosabbak lesznek, csak akkor hal ki az orchidea, amikor a rovarok “átlátnak a szitán”, csak akkor tűnnek el az élősködő hatalmak, bankok, politikusok, egyházak, kereskedők, egészségügy, ha már az emberek nem hagyják átverni magukat. Csak rajtunk múlik, hogy átvernek-e. Nincs miért orrolnunk a “gazemberekre”, mi hagyjuk, hogy ezt tegyék. Én hagyom, hogy drágán adjanak szart, mert lusta vagyok gyanakodni, mérlegelni, átgondolni vagy szembesíteni, esetleg garanciát érvényesíteni és konfliktusba keveredni. Nincs miért felháborodnom. Csak magamat okolhatom.

 

 

 

One Comment on “Az a hibás, akit átvernek és nem az, aki átver”

  1. Amikor Magyarországra költöztem, elég sűrűn átvertek. Egy idő után kifejezetten baleknak éreztem magamat, mert sikerült mindig belefutnom az ilyen helyzetekbe. Persze, akadtak tényleg jótevők is körülöttem, akár teljesen ismeretlenül is segítettek rajtam.
    Később, sokkal később, talán 3-4 év is eltelt az országváltásom óta, amikor rájöttem, hogy nem az átverős emberek vannak többen, mint Székelyföldön, hanem egyszerűen nem ismerem fel a helyi minták közül az „átverős mintát”, ezért sokkal sűrűbben dőlök be neki.
    Meglehet, veled is ugyanez a kulturális mintahiány/mintatévesztés esett meg, mióta Székelyföldön élsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük