Nincs múlt, nincs jövő, mi kézzelfogható lenne. Csak a MOST van. A napok repülnek:

Csip-csip-csóka, harmat, a méz íze a számban, az esővíz lágysága a mosogatódézsában, a jóga békéje, az android útvesztői,  a félig felpucolt csirkék szaga, gumikesztyű, a kutya harap, kíváncsiskodók az aurámban, a rugó a hátamban, alvó gyerek a mellemen. Majd újra felpörög minden: markoló, traktor a homokban, Ernő és az alma-körte-szilva-szőlő. Séta, földdel teli zsákok, együtt, nyugi, petróleumszag, “Anya, simi!”,  A part alatt… százezerszer. Reciproktető és 100 év feletti öregek jótanácsai. Béke.

A napok apró tégláiból épül a jövő. Mikor, hogyan, senki sem érti. A legtöbben aggódnak… én nem, de nem viselem mások aggódását, ezért nem írok. Albert Einsteint olvasok, és megerősödök önmagamban.

“A szociális igazságosság és szociális kötelezettségek iránti szenvedélyes érzésem mindig szembenállott azzal a tulajdonságommal, hogy sohasem éreztem szükségét az emberekhez vagy emberi közösségekhez való közvetlen csatlakozásnak. Én egy igazi “egyfogatú” vagyok, aki sohasem tartozott szívből sem a hazához, sem a baráti körhöz, hanem mindezekkel a kötelékekkel szemben az idegenség és egyedüllét kívánsága élt bennem állandóan és ez az érzés a korommal együtt még növekedett is.

Határozottan, de megbánás nélkül érezhető a többi emberrel való értekezés és összehangoltság határa. Bár az ilyen ember gondtalanságának ás fesztelenségének egy részét elveszti, ezzel szemben messzemenően független embertársainak véleményétől, szokásaitól, ítéleteitől, és nem esik abba a kísértésbe, hogy egyensúlyát ilyen bizonytalan alapokra fektesse.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.