Másképp? Na neeee!

Amíg a gyerekeim nem születtek meg, teljesen konvencionális életet éltem, ezért addig fel sem tűnt, hogy hogyan irtóznak honfitársaim attól, ami különbözik attól, amit ők csinálnak. Azonban a gyereknevelés terén már kicsit kezdtem eltérni a megszokottól, így egyre gyakrabban kaptam hidegvizes zuhanyokat azzal kapcsolatban, hogy amit én csinálok, az csak rossz lehet, hisz ha jó lenne, akkor mindenki azt csinálná. Kezdődött ott, hogy babahordozó kendőt használtam babakocsi helyett (tudom, most már gyakoribb, de 13 éve még elvétve volt ilyen). Aztán folytatódott a mosható pelussal, a lázcsillapító mellőzésével, a házi gyógymódjaimmal. Ami pedig igazán kiverte  a biztosítékot családon belül is, az az édességek maximális mellőzése a gyerekeim étrendjéből és a TV- és mesenézés teljes hiánya. Emiatt sajnos nyílt összecsapásokra is sor került mindkét család tagjaival. Képtelenek voltak elfogadni a nézeteinket és ha kellett titokban kínálgatták a gyerekeinket a tiltott rágcsával. Szerencsére a lányok nem azért nem ettek, mert tilos, hanem azért, mert szépen, tudományosan meg lett magyarázva nekik, hogy miért nem szeretném, ha ilyet ennének. Tiltásról szó sem volt. A részletek azonban nem érdekelték a nagyérdeműt, ők pontosan tudták, mi lesz a következménye, ha nem esznek édességet, ha nem mennek korán közösségbe (bölcsi), ha nem nézhetnek TV-t. Előre tisztán felvázolták a jövőt. Aztán persze sose lett igazuk, de ez a jelenség azóta is kísér. Épp a minap egy FB-os csoportban – amiről azt hittem, nyitott emberek gyülekezete – nekem rontott egy nő, hogy milyen önző vagyok, és tönkreteszem a gyerekeim életét. És mindezt úgy, hogy semmiféle részletet nem tudott, még csak a gyerekeim korát sem. Most már csak röhögtem. Arra jöttem rá, hogy igaz az, amikor azt mondják, hogy ami nagyon bosszant, azzal dolgod van. Igen. Én is pont így reagáltam úgy 10 évvel ez előtt az otthonoktatásra. Felháborított. Csak aztán tapasztaltam, tanultam, olvastam és elmélkedtem és itt lyukadtam ki. Nem-e talán pontosan azért bosszantott, mert tetszett a gondolat, csak nem mertem volna még gondolat szintjén se belevágni??? De. Az én esetemben pontosan így történt.

Úgy hiszem, amikor így nekem esik valaki, mert totál mást csinálok, mint ő és mint ami megszokott, azzal megkérdőjelezem számára azt, hogy az az egyetlen járható, amin ő jár. És abban a pillanatban, hogy megkérdőjeleződik, már nem lehet benne biztos, hogy ő a jó úton halad. Ettől pedig lesz egy frusztráltsága, amit rajtam próbál levezetni azzal, hogy NEKEM megmagyarázza, hogy én biztosan rossz, amit csinálok… mert ő nem biztos már abban, hogy úgy KELL csinálni, ahogy ő csinálja. Amióta így állok a kötekedőkhöz, azóta nem haragszom rájuk. És amióta nem haragszom rájuk, azóta tisztán látom a vergődésüket.

Nem az a tuti út, amin én járok. Ez az út csak az én családomnak jó. Más családnak más jön be, mert más egyének alkotják. A lényeg talán az, hogy mindenki a tudatos döntésének az eredményeképp csinálja az életét úgy, ahogy csinálja és akkor nem lehet majd elbizonytalanítani, vagy felhúzni azzal, ha valaki másképp él.  Hiszem azt, hogy lehet élni szép és tartalmas életet a konvencionális keretek között is, mert látok ilyet a környezetemben, de a mi egyéniségünkhöz az nem passzol… nem lennénk úgy boldogok. Aki ezt nem fogadja el, az ne nálam keresgéljen, hanem a saját szívében!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.