Kitartás

Nem mindegy, miben tart ki az ember. Egyáltalán nem mindegy. Erre akkor jöttem rá, amikor mindhárom lányom oviba ment és már nem lehetett kifogás, hogy azért nem csinálok végig ezt-azt, mert a gyerekek nem hagynak. Akkor úgy döntöttem, hogy tesztelem, végül is miért hagytam ott az egyetemet. Azért, mert nem ment, folyamatos kudarcaim voltak és féltem a szigorlatoktól, vagy azért, mert nem volt nekem való. Így hát jelentkeztem újra ugyanarra a szakra, amin már 4,5 évet elvégeztem. Nem fogadtattam el semmit, így élvezhettem, hogy királyul meg. Hamar évfolyamelső lettem, aki mindig mindent tudott. De utáltam. Nem a szakot utáltam, hanem az egyetemet. Azt, hogy semmiben sem lehet elmélyülni, hogy ha valami érdekel, félre kell tennem azért, hogy ne bukjak meg a többi tárgyból. Utáltam a féltudást,  a vizsgákat, amik egyáltalán nem a tudást osztályozták. Utáltam, hogy infrastrukturális hiányosságok miatt inkább az elméletet nyomatták és a gyakorlat nem is számított. Két év után évfolyamelsőként hagytam ott, és akkor már biztos lehettem benne, hogy azért hagyom ott, mert nem nekem való. A fejezet és a kételyek ideje lezárult. Soha azóta egy percig se bántam, hogy nem végeztem el.

Tehát a kitartásnak is és a “feladásnak” is két oldala van. Az egyik, hogy azért adok fel valamit, mert az akadályok meghátrálásra késztetnek, vagy azért, mert kipróbáltam, és megállapítottam, hogy ezt nem szeretném csinálni.  A kitartásnál pedig: azért tartok ki, mert mit fognak gondolni rólam, vagy ha már ennyi energiát belefecceltem, ne legyen károm, vagy azért tartok ki, mert IGEN, ez az amit szeretnék elérni.

Nekem egy életem van, és rendszeresen megkérdezem magamtól, hogy ha rövid időn belül meghalnék, akkor is folytatnám-e azt, amit csinálok. Ha a válasz nem, akkor hagyom a fenébe, mert rossz úton haladok. Ha a válasz igen, akkor viszont megnyugodva megállapítom, hogy jó irányba tartok.

Persze nálam is, mint gondolom másnál is, van egy alattomos kis hang, ami megmagyaráz bizonyos gyengeségeimet. “Most ezt azért nem csinálom tovább, mert igazából nem is ezt akarom.” Ezt a kis hangocskát úgy kerülöm ki, hogy ha valamit abbahagyok, mindig a csúcson hagyom abba, amikor jól megy, amikor jók a kilátások. Mert ha akkor is képes vagyok abbahagyni, akkor biztos lehetek benne, hogy nem ez az én utam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.