Egy téli reggel

5-kor keltem, de sehová nem haladtam. Hibaüzenet hibaüzenet hátán. És hideg. Éjjel fagyott. Szemembe húzom a horgolt sapit, de átfúj a szél a réseken. A papucsom csúszkál a bivalyszaros jégen. Kezemben az 5 literes, ma sajtos nap van. Nem én szoktam ezt csinálni, de férj távol. Minden kilincshez odaragad a kezem a fagytól. Szám szerint négyhez. Ahol az autók már feltörték, ott jeges tócsába süpped a lábam. A zoknim átázott. Begyújtanom se sikerült, nem vár hát a pattogó tűz odafent. A Gazdáéknak fura bejárati ajtaja van. Hülyének érzem magam. Hogy nem láttam ezt eddig?! Gazdasszony megnyugtat, hogy tegnap cserélték. Na azért. Kezd oszlani a köd a fejemben. A nap is kisütött. És akkor felnézek és meglátom az ablakban az öt kicsi mosolygó fejet, öt kicsi integető kézzel. Ezekért a pillanatokért érdemes élni.

Vélemény, hozzászólás?