Tanulni igazán

         Amikor másodszor is egyetemre merészkedtem, volt egy öreg professzorom, aki “A számítógép alkalmazása a matematika tanításában” című tárgyat oktatta. Ő egyébként a főiskolán tanított, csak óraadóként működött az egyetemen. Mesélte, hogy egy nagyon tehetséges diákja világhírű matematikai modellező programot alkotott. Amikor ezt megtudták az egyetemen tanító kollégái, irigykedve jegyezték meg “Te hogy lehet az, hogy nálatok ilyen tehetséges diákok vannak, míg nálunk csak ilyen sült tökök???” Mire a főiskolai tanár felbőszülten: “B@zd meg, ezt is ti rúgtátok ki!!!”

Nah, igen, helyben vagyunk. Legeslegutolsó emlékem az egyetemről, hogy elektromosságtant tanulok, nagyon érdekel a téma, bele is ásom magam rendesen, naponta 6 órákat foglalkozok vele, aztán eltelik egy hónap és hirtelen szembesülök azzal, hogy ha ezt így folytatom, a többi tárgyból kirúgnak. Belevetem hát magam a többibe is, de mindenbe csak félig meddig, épp, hogy meglegyen, különben nem marad idő a többire. Most komolyan, ezt lehet tanulásnak nevezni???

Nekem diákként az iskolával ez volt az egyetlen bajom, már középiskolában is, hogy nem volt időm arra, ami igazán érdekelt volna, ehelyett olyan dolgokkal kellett foglalkozzak, amiből semmi hasznom nem volt. Hamar elvesztettem a motivációmat, a lelkesedésemet, de a papír megszerzése (mint ahogy ma önmagában a pénzkeresés sem) nem tudtak motiválni a továbbiakban a tanulásra és a munkára. Ezért.

Egyszer olvastam egy gondolatot, mi szerint “Miért azt erőltetjük a gyereknek, amiben gyenge, ahelyett, hogy tehetségét erősítenénk?” És tényleg.  Rengeteg keserves órán keresztül kényszerítjük a gyereket, hogy behozza a lemaradását (a többiekhez képest!!!), miközben elpocsékoljuk a tehetségét. Ez olyan, mint mikor édesanyámat – aki balkezesnek született – arra kényszerítették, hogy jobb kézzel írjon. Rengeteg borzalmas órát szenvedett végig, azért, hogy végül mindkét kezével átlagosan teljesítsen. Nem jobb lett volna hagyni, hogy a bal kezével elérjen mindent, amit tud? Persze tudom, azóta már a szakemberek is belátták, hogy nem szabad ilyet  csinálni… de én most várjam meg, amíg  a szakemberek azt is el merik ismerni, hogy a gyerekeknek nem azt kell erőltetni, amiben nem jók és nem szeretik, hanem csak hagyni kell azt, hogy kibontakozzon a tehetsége?

Nyilván értem, világosan látom, hogy egy szinten kell tartani mindenkit, ahhoz, hogy könnyű és olcsó legyen az oktatás. Mindenből egy kicsit, de semmibe ne másszunk bele túlzottan. Ezért nem hiszek a közoktatásban. És ezért nem hiszem, hogy a gyerekeimnek bármilyen hátránya származik abból, hogy nem szenvedik végig a minden témakörből odavetett kicsi koncot. Mert ez a konc nem jó semmire. Mindenkinek van, de igazából senkinek nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.