Fejest ugrani a szabadúszó létbe

Mindig arról álmodoztam, hogy a férjem nem megy el reggel 6-kor dolgozni, hanem együtt töltjük a mindennapokat.

Amíg csak lányaim voltak, addig ez egy kósza álom volt, amikor megszületett az első fiam, és a lányok pedig otthontanulók lettek,, éreztem, hogy bajos lenne, ha a fiam is otthon tanulna. Én nem tudok neki olyan környezetet biztosítani, ami hosszútávon megfelelő lenne a fejlődéséhez (ennek több oka is van, de erre most nem térek ki). Ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy minden kényelmemről, minden komfortról lemondanék, ha megvalósulna, hogy apa velünk tölti ideje java részét. Elkezdtük tervezni az önellátó életmódunkat, ami sajnos már terv szinten több sebből vérzett, de nem adtuk fel, mert a freelancer lét akkor még csak egy megfoghatatlan fellegvárnak tűnt. Vettünk egy hektár földet a tanyánk mellett. És ekkor jött az első figyelmeztető fejbekoppintás: az egyik gazda elővásárlási jogával élve gyakorlatilag elvette a már megvásárolt ingatlanunkat… és körülöttünk az összes ingatlan az övé volt, tehát további vásárlására nem volt lehetőségünk. Úgy éreztünk, sarokba szorítottak és végképp keresztülhúzták a számításainkat.

Aztán jött a másik kényszer, amiről máshol már írtam, ti. hogy az országot is el kellett hagynunk. Azonnal. Néha azért titokban hálát adok, hogy nem jött össze a föld-projekt, mert akkor most ott állhatna benne a pénzünk, mi meg pár hónapig éhezhettünk volna (amikor hirtelen elvették a családi pótlékot). Csak azzal a feltétellel jöttem Erdélybe (Nyugat-Európa helyett), hogy itt majd nem lesz többé “munkahely” meg “rabszolgasors” és én nem leszek többé “gyerekeit egyedül nevelő anya”. Az elhatározás megvolt. Az akarás és az elszántság sem hiányzott. Más nem kellett.

Egy hónappal érkezésünk után MEGKERESTÉK a férjemet, hogy dolgozzon nekik külső cégként heti két nap. Pont amikor ez befejeződött, a második kuncsaft is sültgalambként a szánkba repült. Sőt azóta az összes munka így érkezett,  egyiket sem kerestük. Tehát az, ami korábban elérhetetlen álomnak tűnt, az valósággá vált.

Ezen felbuzdulva én is elkezdtem agyalni azon, hogy hogyan vehetném ki a részem a termelésből, hogy az alap szükségleteinken túl – amit fedeznek a férjem munkái – többre is jusson, de ne kelljen munkahelyre menni. Nyilván abból indultam ki, hogy mindenkinek ez az álma, hogy ne kelljen munkába járjon, tehát nem sok esélyt láttam az én szakmaiatlan szakértelmemmel. Na meg a korlátaimmal. Én képtelen lennék arra, hogy kóklerként megmondjam a tuti frankót akármilyen témakörben is, ahogy sokan csinálják. Az életvezetési és egyéb tanácsadástól a szőr feláll a hátamon. ( Nyilván valakinek erre van szüksége és nagyon jól teszi az, aki ezt kihasználja, de én nem ez vagyok.) Aztán backparcker Borinál olvastam, hogy ha elhatároztad, hogy “digitális nomád” leszel, akkor már csak ki kell tanulni egy olyan mesterséget, amivel ezt meg lehet valósítani. Tök egyszerű mondat… de ami mögötte van, az azért nem 2 nap. Gondoltam én a blogolásra is, de amikor elkezdtem olvasgatni a témában, rájöttem, hogy ez sem az én világom… hatásvadász posztok írása, hatásvadász szerkesztéssel, reklámelemek beintegrálásával. Bocsi, de nem tudnék többet tükörbe nézni. Én művész vagyok ehhez.

Az olyan dolgok, hogy kereskedés, marketing, könyvszerkesztés, fordítás és hasonlók megint csak kiestek azért, mert nem tudnám megszállottan csinálni, és ismerem magam annyira, hogy tudjam, amit nem megszállottan csinálok, az egy idő után a süllyesztőbe vész, egy idő után már jönnek a kifogások, hogy miért nem csinálom és abbahagyom. Ezek után abszolút kivitelezhetetlennek éreztem azt, hogy valaha is digitális nomád legyek.

És akkor jött a facebookos hirdetés a Google-től: ösztöndíjprogram android fejlesztő vagy frontend fejlesztő.  Eszembe jutott backpacker Bori és éreztem, hogy itt a lehetőség tanulni. Először nyilván a frontendre szavaztam, azt se tudtam, mi a francot lehet kezdeni az androiddal, mígnem véletlen megpillantottam FlyLadynél, hogy van saját appja. Egyből megláttam a lehetőséget az androidban, és nem volt kérdés a szakterület többé. Jelentkeztem, felvettek, és nem bántam meg. EZ AZ, amire születtem, EZ AZ, amit pénz nélkül is csinálnék, EZ AZ, amiért képes vagyok azóta minden reggel 5-kor felkelni, mert imádom. És igen, kell még pár hónap, hogy hivatalosan is “developernek” merjem nevezni magam, de már látom, hogy gyerekjáték lesz ez a pár hónap, és ami utána jön, az sem lehet majd olyan rossz.

Így esett, hogy  én is – szinte a semmiből – megtaláltam azt a területet, amivel teljesen szabadon, a világ bármely pontjáról, a nap bármely szakában tudok pénzt keresni, és még élvezem is. “Kérj és megadatik!”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.