Túlélőtúra

Ha azt mondanám, hogy ezt így terveztem, pont így akartam, mert * és ide nagy elméleteket sorakoztatnék fel önfenntartásról, szeretetről, a föld kizsigereléséről és a kalandokról * , akkor még híres is lehetnék. De őszinte akarok lenni: baromira nem így terveztem.

Tavaly ilyenkor született meg a döntés, hogy lelépünk. Azt kértem, hogy legalább egy viskót találjunk, ahol meghúzhatjuk magunkat, amíg nem lesz valahogy. Lehessen állatom és kertem, hogy ne haljunk éhen, a többi nem számít. Hát pontosan ezt kaptam. Se többet, se kevesebbet. Örültem, hogy a kicsi babával nem kell tovább cígelődni, örültem a kertnek, örültem az idő közben kialakított konyhának és benne a folyóvíznek, és örültem a komfort nélküli két szobácskánknak is. Hála érte!

Aztán ősszel jöttek a nehézségek. A bivalyok, a sár (ami minden képzeletemet felülmúlta), a konyha takaríthatatlansága és hidegsége. Nyári konyha lévén képtelenség felfűteni. Nagyon okosan megcsinálták, hogy még a sparhelt is csak a platnin adja le a hőt, a búbost meg beépítették, hogy a felesleges  meleg a kéményen keresztül távozzon és véletlen se a konyha tere felé. A héten már kabátban sem volt kényelmes a konyhában tartózkodni, így hát visszaléptünk egyet a fejlődési létránkon, és visszaköltöztettük a konyhát a szobába. Nehéz volt elfogadnom. Nagyon nehéz. Kínlódtam, hadakoztam önmagammal és sötét felhőket festettem a téli időszak fölé. Ellenálltam az elkerülhetetlennek. Húztam az időt, miközben majd’ szétfagytam odalent. Aztán a karácsony közeledte meggyőzött, hogy vagy csinálom, vagy még a karácsony is szar lesz. Ahogy elkezdtem pakolni, újabb és újabb ötleteim lettek, hogy hogyan lenne a legjobb. Réka is csatlakozott az ötleteléshez és a kivitelezéshez. Az egyik szoba lett így sarkonként: a lányok hálószobája, a konyha az ebédlő és az előszoba, a másik szoba pedig a fürdő, a hálószoba, dolgozószoba és a nappali. Van egy harmadik – alkalmanként fűtött – helység, amit nevezzünk műhelynek. Ide Milán készített egy alomszéket, hogy a WC-zés se legyen akkora probléma. El se hinnétek, hogy milyen jó lett! Sikerült elkerülni a zsúfoltságot (itt jól jött a minimalista szemlélet és Konmari), ugyanakkor mindennek megvan a helye, van élettér és legfőképp van MELEG 🙂 Ahogy elkezdtünk így élni, úgy egyre több előnyét láttam meg. Nem kell délelőttökre elvonulnom egyedül, hogy főzzek, ehetünk ezután újra együtt, a vacsora nem tortúra, sokkal tudatosabb vagyok a konyhai eszközhasználatot és főzést illetően, nem csinálok felesleges szennyest, nem használok felesleges vizet, lehet és könnyebben lehet tisztaságot tartani, Göncöl is ott lehet velünk mindig és a kapcsolatunk is sokkal szorosabb a gyerekekkel…stb. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a héten Milán járt odahaza és elhozott egy két apróságot, ami a kényelmünket szolgálja… pl. egy polcos szekrényt, függönyöket, szőnyegeket, ágytakarókat, (ja és könyveket 😛 ).

Sokat segített az elfogadásban az a gondolat, hogy fogjam fel ezt egy túlélőtúrának. Tudjátok, amikor kötélen másznak, sárban csúsznak, vízben gázolnak a katonák… Mert ha így állok hozzá, akkor nem egy szörnyűségnek, pusztán egy megoldandó problémának látom ezt az egészet. Bejött. Élveztem az átrendezést, és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Kaptunk egy barátságos, élhető teret, ami rávilágít arra, hogy az öregeknél miért volt rend és patikatisztaság, arra, hogy miért fontos a szigorú, következetes rendszer, az előre gondolkodás és a szervezés. Mert apróságokon múlik, hogy van-e mosogatóvíz, amikor szükség van rá, vagy van-e tűz, ha főzni akarok, van-e tiszta bögre, ha inni akarok és van-e hely az asztalon, ha dolgozni akarok. Most már hiszem, hogy jó lesz. Kibírjuk, túléljük, sőt gazdagabbak leszünk a tél végére.

Ádott, boldog karácsonyt mindenkinek!

( Ha valakit érdekelnek a technikai részletek, akkor itt készül egy saját oldal, ahová igyekszünk naplózni a tapasztalatainkat kályhaépítéssel, kerttel, önfenntartással miegyébbel kapcsolatosan.)

Vélemény, hozzászólás?