Napjaink

Azért kezdtem nyilvános blogot az életünkről, mert egyre több megdöbbentő visszajelzés érkezett arról, hogy mit tartanak felőlünk. A kedvencem a fényevő szektás, amit a gyermekvédelmi szervek egyik példányának a szájából hallottam. Kezdtem volna a magyarázkodást a “De hát én…”-nel, és akkor rájöttem, hogy nem tudhatnak ezek semmit. A barátaink zöme nem a faluban lakott, kapcsolataink legnagyobb része nem ott köttetett, családjaink is távolabb éltek. Ugyan kit hívhattam volna referenciának arról, hogy normális vagyok??? Vagy hát, ha nem is normális, de legalábbis nem török a gyerekeim életére.

Egy másik család esete kapcsán irányítódott a figyelmem a közösségi médiára. Náluk a facebookos-blogos nyilvánossága mentette meg – kvázi – az életüket. Amikor itt is ránk törtek a leveleikkel a magyar hatóságok akkor erőt vettem magamon, bevettem a leszarom tablettát – ami a korábbi trollok miatt kellett, és belevágtam. Hogy lássák, ha glutént nem is, de egészen sokféle ételt eszünk a fényen kívül is, és a gondolataim nem egy azonosíthatatlan vallási csoporttól származnak, hanem – minő meglepő – a saját fejemből, esetleg hivatkozott irodalomból.

Na, ez után a hosszas bevezető után gondoltam, írok egy pár sort arról, mivel múlatjuk az időnket mostanság.

Hajna lányom apa-fan. Igy, hogy apa sokat van itthon, folyton a lába alatt sündörög, és mindent akar csinálni, amit apa. Jelesül ezen a héten fát vágtak. Egész nap, adogatta a fákat, talicskázott, rőzsét cibált, gyújtóst aprított. Senki nem várta el ezt tőle, ő akarta így, Amikor már unta a gyújtóst, benevezett a nagy fejszével való hasogatásba is. A kis gizda kezei alig bírták felemelni a szerszámot, de aztán meglepően nagyokat suppantott. Élvezte. Sötétben sem nagyon akarta abbahagyni. Úgy tűnik, neki most állt helyre a lelki békéje a költözés óta. Azt láttam, neki volt a legnehezebb, de mostanra újra kivirult.

DSC_0045

Enéh, az irodalom nagy rajongója, az elmúlt két hétben felfalta a Helka trilógiát, épp ma mondta, hogy reméli, hogy apa újra könyvtárba megy, és hoz neki újabb nyalánkságot.

DSC_0143

Réka továbbra is a németet tanulja. A dolog ott kezdődött, hogy másfél év önálló észt tanulás után belefáradt abba, hogy nem talál normális tananyagot. A család mp4 lejátszóján rálelt egy elég jól felépített német nyelvleckére, és vonzotta, hogy nem kell keresgélni, csak haladni az előre gyártott anyaggal. Elpártolt hát az észttől és rácuppant a németre. Előre lefektette magának, hogy naponta minimum 1 órát kell foglalkozzon vele. (Az ötnyelves Bálintnál tájékozódtunk, hogy ennyi kell ahhoz, ha 2 év alatt középszintre akar fejlődni) Tartja is, és elég jól halad. Kíváncsi leszek, hogy lepipálja-e az én 10 év alatt abszolvált angolomat… :Đ

DSC_0046

És akkor magamról is egypár szót. Amikor a nyáron kiderült, hogy a “biztos” jövedelmünket a gyermekeink érdekeit szem előtt tartó hivatal lenulláztatta, akkor nagyon ramatyul éreztem magam. Szerencsére képtelen vagyok tartósan ramatyul érezni magam, úgyhogy kiutat kerestem. Megfogalmaztam, hogy mennyit szeretnék keresni és azt is mellé írtam, hogy csakis freelancer vagyis szabadúszó munkával digitális nomádként. Persze a hogyanokról dunsztom se volt, csak “elküldtem” a kérést. Két nap se telt el, megjelent a Facebook üzenőfalamon egy fizetett hirdetés, mi szerint a Google ösztöndíjprogramot hirdet többek között mobil applikáció programozásra. Egyből tudtam, hogy ez nekem jött. Beadtam a jelentkezésem másik százezer európai sorstárssal együtt. Bekerültem a szerencsés húszezerbe. Még egy ideig azt hittem, kamu a dolog, de amikor elkezdődött a program, kezdtem belelátni a miértekbe és a hogyanokba, és elkezdtem tanulni, rájöttem, hogy ez tényleg egy hatalmas lehetőség és nem kamu. Úgyhogy most megközelítőleg heti 10 órában újra programozni tanulok, itthonról, mégis szorosabb összeköttetésben a mentorommal, mint az egyetemen valaha is bármelyik tanárommal.

Közben a frissen alakult cégünk máris pályázatot nyert eszközbeszerzésre.

Nyolc hónapja indultunk otthonról a SEMMIvel, és most azt érzem, áldás van rajtunk.

Hát ez van velünk ezen az őszön.

Facebook Comments

2 Comments on “Napjaink”

  1. Hajrá, szurkolok nektek!

    Mi sem eszünk fényt, azt csak szívjuk magunkba! 🙂
    Azért fura szerzetek vagyunk, de hála Istennek a falu befogadott minket, a családsegítőben és a gyámügyi ügyintézők meg kifejezetten jófejek. Nekünk már csak az hiányzik a teljes boldogsághoz, hogy apa itthonról induljon naponta vagy hetente dolgozni, ne kelljen havonta 2-3 hetet külföldön töltenie.
    A blogolást lehet, hogy nekem se kellene hanyagolnom, úgy talán könnyebben követhető lenne a gyerekek fejlődése és a mi sikereink, bukásaink is hasznosabbak lennének (felidézhetőbbek).

    Köszönöm az inspiráló írásokat!

    1. Nagyon jó dolog a blogolás… főleg akkor látom ezt, amikor 1-2-3 év múlva visszaolvasom. Kincs 🙂 Csak biztatni tudlak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.