Gondolatok André Sternről és a korlátokról

Félelmetes, hogy milyen sokan félreértelmezik André Stern mondanivalóját. Mintha csak az jutna el a tudatukig, hogy nincs iskola, a gyerek mindig azt csinál, amit akar. Pedig az én olvasatomban egyáltalán nem erről beszél…

Szeretem benne, hogy nem mondja meg a frankót, soha nem ad tanácsot és nem azt mondja, hogy “ez az út”, hanem azt, hogy “ilyen az én utam, ez is egy opció, de mindenki magának kell személyre-, családra szabja.” Az előadásán a kérdéseknél mindig izgultam, hogy mit fog válaszolni, de szerencsére egyszer sem kellett csalódjak benne, senkinek nem adott egyértelmű választ ☺

Mi is az a nekem nagyon fontos dolog, amit kihámoztam könyveiből? Az, hogy számára volt egy szigorú keretrendszer és azon belül kapott szabadságot. A szigorú alatt nem az erőszakos végrehajtást értem, hanem a szigorú KÖVETKEZETESSÉGET. Őt minden áldott este pontban 8-kor egy rituálé keretében lefektették aludni. Amikor arról beszél, hogy reggel sose ébresztették fel, akkor ez így már egészen más színezetet kap, ugye? Mert akkor már egyértelmű, hogy nem a büdös kölök önfegyelmének a hiánya, hogy reggel 8-kor még mindig a lóbőrt húzza, hanem lehet, hogy bujkál benne valami nyavalya vagy egyszerűen csak kimerült valamitől és a szervezetének szüksége van a pihenésre. Ki mer vitatkozni a gyerek fizikális igényeivel?

Számtalan más alkalommal is utal arra, hogy megvolt a napirendje, tanfolyamokra járt, magánórákat vett. Ezt szabályok nélkül nem lehetett volna, ez biztos.

Photo0208
A családom Andréval

Azt sem állítja, hogy a gyereknek nem lehet nemet mondani. Nemet mondani lehet következetesen és megfontoltan, és kihangsúlyozza, hogy több legyen az igen, mint a nem. Na de egy szabályokhoz szokott gyerek vajon milyen arányban akar olyat, amit nem lehet? Tapasztalatom szerint nagyon minimális ez a szám. Nagyon ritkán van olyan, hogy a gyerekeim olyat kérjenek, amire nemet kell mondjak… mert egyszerűen belesimultak az életünkbe (mint ahogy Arno Stern festőhelyén belesimulnak a látogatók az íratlan szabályrendszerbe).

A már említett keretrendszer nem gát, hanem biztonsági korlát. Ha mi felnőttek, magunkat megfigyeljük, rájövünk, hogy nekünk is szükségünk van a biztonsági korlátra, mert különben jobb esetben csak szétfolyunk.

Amíg kint laktunk a pusztában, nagyon sokszor elmerengve vizsgáltam a pusztán lakó öregeket, akik egyes egyedül éldegéltek már évtizedek óta a mindentől távol eső tanyájukon, eszük ágában sem volt beköltözni a faluba ( kettőt is ismertem, akinek saját háza volt a falu központjában, mégis a tanyasi magányt választotta) és tették nap nap után a dolgukat. Eleinte nem értettem, mi tartja őket egyben, miért nem úsznak el, hisz semmi sem kötelező, senki nem várja a kaját, a tiszta ruhát, a figyelmet. Aztán lassanként megértettem, hogy az a szigorú napirend, a szokások, amiknek mindig úgy kell lezajlani, azok gondoskodnak róla, hogy ezek az emberek külső kényszerektől mentesen is éljenek, gazdaságot vezessenek, reggel felöltözzenek, MEGFÉSÜLKÖDJENEK, reggelizzenek, felseperjék az udvart… és amikor mindez megvan, tehát gondoskodtak saját magukról, azután már lehet mókázni, faragni vagy pletykálni, sütit sütni és kötögetni. S világ így kerek. De ha úgy lennének, mint én voltam eleinte a nagy szabadságommal, hogy ami eszembe jutott, azt csináltam, nem reggeliztem, mert érdekesebb volt a varrógép aztán délben leesett vércukorszinttel kóvályogtam az üres hűtő és a kamra között… na így nem lehetett hatékonyan alkotni, ráadásul a napom jelentős részében súlyos diszkomfort érzéssel küzdöttem.

A gyermeknél is valami hasonlót kell elképzelni. A keretrendszer segíti kiteljesedni a szabadságát. Ezt a biztonsági korlátot pedig csak akkor vagyok képes felépíteni a gyerekem köré, ha NEKEM sziklaszilárd önfegyelmem van, ha ÉN tudom tartani magam a szabályokhoz minden körülmény között. Tehát megint oda lyukadtam ki, hogy a gyereknevelés valójában önnevelés vagy inkább személyiségünk fejlesztése és vajmi kevés köze van technikához, nevelési elvekhez vagy bármi máshoz, ami elméleti síkon sajátítható el.

Vélemény, hozzászólás?