Vizet!!!

Egy forró, nyári napon elindultunk vizet keresni. Na nem ivóvizet, hanem olyan vizet, amiben legalább a fél hátsónk elmerülhet. Először Szovátát céloztuk meg, de elrettentett a Medve-tó belépődíja és a hozzá párosuló gyenge szolgáltatás kombinaciója ( öt éve, amikor voltunk  – akkor még 3 gyerekkel – a törölközőmnek se volt hely, annyian voltak, nemhogy úszni lehetett volna. Most ahhoz képest még drágult, viszont a szolgáltatás nulla. Magyarul pénzt szednek a semmiért (2100 HUF/fő – hogy pontosítsam a “drága” fogalmát).

Tehát mentünk tovább. Ahol fürdési lehetőséget sejtettünk, azt a helyet körbejártuk. Így jutottunk el a bözödújfalusi tóhoz. A tó keletkezésének története elég morbid. 1988-ban elkezdtek építeni egy gátat, ami amikor elkészült meggátolta a víz tovahaladását, az felgyűlt és elárasztotta a falut. Cél a falu elpusztítása volt, mely sikerrel járt. Három éve az utolsó épület – ami még kiállt a vízből – a katolikus templom tornya, az is összedőlt. A falu egykori lakói ma is minden évben találkozót tartanak a helyszínen. A falun nőtt tó köré nyaralók épültek, telente korcsolyáznak a tavon, nyaranra horgásznak és fürdenek. Vannak, akik ezt morbid dolognak tartják, a veszteségekre emlékezve, én azonban – akinek szintén el kellett hagyni az otthonomat, mindenemet – nem fogom fel az egészet tragikusan… és bármelyik forró nyári napon megmártóznék az erkölcsileg vitathatóan keletkezett vízben.

Igen ám, de amikor megérkeztünk, az a kellemetlen élmény fogadott, hogy a tavat “leeresztették”. Igen, igen, kihúzták a dugót…  20170811_135028

A mólók alatt porzott el a kocsink, hogy a pocsolya fenekén egy kis vizet érezzünk a talpunk alatt. Szegény férjem volt a kísérleti nyuszi. Ha a fogát nem is, de a papucsát otthagyta a mocsárban… Ennyit a fürdőzésről. Legközelebb másik irányba megyünk ☺

20170811_133422

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.