Egy hektáros öröklét

Egyszer olvastam valahol, hogy az orosz családok ingyen kapnak 1 ha földet használatra és mindaddig az övék maradhat, amíg ökológiai módon megművelik. Ha ez igaz, akkor nagyon messze van az itteni szemlélettől… Itt ugyanis keményen kell küzdeni…
Van a tanyánk mögött egy kicsit több, mint egy hektáros földdarab. Régen ez a tanyához tartozott, de amikor eladták az előző tulajnak magát a tanya-ingatlant, a földet nem adták vele, így különvált a sorsuk. Sokszor néztük az évek során, milyen jó is lenne az nekünk. Aztán amikor már nem csak leányálom volt a földvásárlás, beszéltünk a tulajdonossal, aki lehűtött minket, hogy jelenleg bérleti szerződése van rá, és ne is nagyon álmodozzunk, mert a gazda, aki bérli éppen azért bérli, hogy elővásárlási joga legyen. Ez volt két éve. Lelombozott, de nem adtuk fel, és szorgosan gyűjtöttük a pénzt. Abban reménykedtünk, hogy ha a mi szándékaink tiszták, hogy ha a Földnek, az emberiségnek, az Univerzumnak, vagy Istennek, és ki tudja még kinek, az válna az előnyére, hogy miénk legyen ez a föld, akkor kell, hogy kapjunk felső segítséget, kell, hogy a jó győzedelmeskedjen…

A gazda közben felvásárolta a környéket. Körülöttünk és távolabb is, minden földet megvett. Ez maradt a puzzle utolsó darabkája. Kínos ügy. Főleg, mert ősszel megvette a mellettünk lévő házat is, ő lesz tehát a szomszédunk. Az egyetlen…
Decemberben összeült a kupaktanács: a tulajdonos, a terjeszkedő gazda és mi. Mindenki jelezte a szándékait. Igen ám, de egy kis hiba csúszott a számításokba. Hiába tudta a mi leendő szomszédunk már évek óta, hogy 2015 december lesz a föld eladásának ideje, jobban belefolyt a terjeszkedésbe, mint ahogy azt szerette volna, és 2015 decemberében éppen üres pénztárcával állt a nagyvilágban. Azt javasolta, hogy várjunk. Ennyit neki nem ér. Értetlenül álltunk a dolog előtt, mert most mire is kell várni??? Arra, hogy neki legyen pénze??? Azt mondta, hogy nem mindenáron kell neki. Úgy döntöttünk, nem tökölünk tovább, és miután megalkudtunk a tulajdonossal, máris az ügyvédnél írtuk alá a papírokat és adtuk át a pénzt. Kezdődött az ideges malmozás időszaka. 60 nap… 60 kerek nap, amíg van ideje a gazdának vétózni az adásvételt.
Azért azt meg kell jegyezzem, hogy az ő viszonylagos nyugalmának az oka és a mi előnyünk, az éppen abban az ősi különbségben rejlik, ami miatt a “paraszt” szó negatív értelemben is használatos. Ti. mi utánaolvastunk és első kézből tájékozódtunk, a ő meg csak “hallotta”… Ezért derülhetett ki, hogy a mi gazdánk úgy tudja, meg azt hitte… (hogy nem adhatják el addig a dátumig a földet, míg tart a bérleti szerződése, vagy hogy mivel mi nem vagyunk őstermelők, nem vehetünk ekkora földet…stb.) Ezért ő meg volt nyugodva, és úgy gondolta, nem vagyunk neki ellenfelei az ügyben. Januárban aztán jött rá a hideg zuhany, a derült égből villámcsapás, amikor kiderült számára, hogy mi történt a háta mögött. A tulajdonossal (aki rokona), megszakított minden kapcsolatot és feldúlva háborgott, hogy nem vehettük volna meg, mert ő még akkor bérelte és egyébként is, hogy két ilyen városi kétbalkéz hogy vehet ekkora földet.
Az elkövetkezendő napokban nem állítom, hogy tövig rágtam  a körmöm. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, a többit a felsőbb segítőinkre bíztuk. Nem volt bennünk akarás, tudtuk, hogy bármelyik pillanatban megsemmisülhet az adásvétel, ha a vetélytársunknak sikerül összeszedni a pénzt, elfogadtuk a helyzetet, és hittük, hogy ha úgy kell lennie, úgy lesz.

A 60 nap letelt. A gazda nem jelentkezett. Ez azt jelenti, hogy megszereztük az egy hektáros öröklétünket?! Jaj, Istenem, mit is vessek… 🙂 Ez az 1-2 év még ilyen kérdésekkel telik, de a hosszútávú terv természetesen már régen él a fejünkben, ami majd ténylegesen, a mi és gyermekeink “öröklétét” biztosítja. Ez pedig az ERDŐKERT.

4 Comments on “Egy hektáros öröklét”

Vélemény, hozzászólás?